Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok 2016. Idén is kinyitnak a magyar passzívházak. Egyénileg és csoportosan is látogathatók az épületek. A program ingyenes

Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. programsorozat hazai programjait a Passzívház Magyarország Egyesület (PHM) koordinálja. A programok ingyenesek, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. 

A civilek által is látogatható szakmai programok célja az energiahatékony építési megoldások, ezen belül is a passzívház-technológia bemutatása. Az épületlátogatásokon építtetők, tulajdonosok, tervezésben és kivitelezésben közreműködő szakemberek válaszolnak a látogatók kérdéseire. A program célja, hogy az új építésben és felújításban érdekelt építtetők megismerkedhessenek a ténylegesen közel nulla energiaigényű épületek megvalósításának lehetőségeivel a passzívházépítők, lakók, épülethasználók, üzemeltetők tapasztalatain keresztül.

A Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok hazai programjai 2016. november 11-én, pénteken szakmai nappal kezdődnek, majd november 12-én szombaton és november 13-án vasárnap egyénileg és csoportosan látogatható új építésű és korábban megvalósult - köztük évek óta üzemelő - passzívházak bemutatásával folytatódnak. 

Csoportosan látogatható programok

A csoportosan látogatható programokon legfeljebb 35 résztvevőnek tudnak a szervezők helyet biztosítani. A csoportos programokon kizárólag az előzetesen írásban regisztrált jelentkezők vehetnek részt. A csoportos látogatásokra kizárólag a phnyiltnap2016@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. A szervezők a jelentkezési sorrendet veszik figyelembe; visszaigazoló e-mail birtokában lehet a programokon részt venni. 

Egyénileg látogatható passzívházak

Az egyéni épületlátogatáson történő részvétel előzetes írásbeli - e-mailes - regisztrációhoz kötött. A részletes programleírásban megtalálható a programvezetők e-mail címe. Kizárólag a programvezető írásbeli visszaigazolásával látogathatók az épületek; mivel a férőhelyek száma korlátozott, a részvétel a jelentkezések sorrendjében biztosított. 

A Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok hazai programjai díjmentesen látogathatók. A közlekedést a résztvevőknek egyénileg kell megoldaniuk, mind az egyénileg, mind a csoportosan látogatható épületek vonatkozásában.

Programvezetők a csoportos és egyéni helyszíneken: dr. Abou Abdo Tamás, Benécs József CEPHD, Chappon Ákos, Kátai Éva, Kosztolányi István, Kovács Zoltán, Kozma Péter, Miskolczy Imre, Mondok Zsuzsa, Monostori Gábor, Nagy József, Obermayer Balázs, Pusztai Ákos, Rezsnyák Péter, Szekér László DLA CEPHD, Szabó Gergely


A programsorozat a Passzívház Magyarország Egyesület szervezésében valósul meg, a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok (International Passive House Open Days) programsorozat részeként. 


A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése