Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok - Két megtelt autóbusszal közel százan látogatták végig a passzívházakat


Idén is nagy érdeklődés kísérte a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok hazai programjait. 

A német Passivhaus Institut által 11 évvel ezelőtt életre hívott rendezvényt az utóbbi években több európai országban bevezették. Magyarországon a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) és a Green Press szervezésében 2009 óta látogathatók előminősített, illetve minősítést szerzett passzívházak november 2. hétvégéjén.


A fokozottan energiahatékony épületek ingyenesen és egyénileg látogathatók a szervezők által megadott időpontban. Szervezett autóbuszos körút keretében egész napos programon idén is több budapesti és főváros környéki passzívházat látogathattak meg a résztvevők. Személyes tapasztalatot szerezhettek működő passzívházakról, feltehették kérdéseiket a tervezésben, kivitelezésben közreműködő szakembereknek, valamint az épületek (zömmel magánházak) üzemeltetőinek, tulajdonosainak.


A 2014. évi programok iránt is nagy volt az érdeklődés, a résztvevők két nagy autóbuszt megtöltöttek, az egyéni látogatókat is beleszámolva közel százan néztek meg egy-egy passzívházat. A Green Press felvételei a 2014. november 8-án, az autóbuszos körút egy-egy állomásán készültek.




Passzívház komponensekkel megvalósult társasház, Budapest XIV. kerület



A fotón Nagy József látható. A budaörsi passzívház építtető-tulajdonosa mutatta be az épületet a látogatóknak


Budaörsi passzívház


Internorm bemutatóterem Budaörsön


Az Internorm bemutatóteremben Klinger Gábor Internorm országfelelős tartott rövid vetítettképes előadást


Passzívházablakok



A 17. minősített magyar passzívház a 17. kerületben



Passzívház-színvonalú épületfelújításra van példa Magyarországon is - egy gödöllői társasház lakása passzívház-minőségű felújításon esett át







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése